Az évente világszerte közel 550 000 embert érintő állapot férfiak közt a 6., nők közt a 17. leggyakoribb daganatos betegség.[1] A nem-izom invazív (felszínes) formája hatásosan kezelhető intravezikális instillációval. A leggyakrabban használt anyag a BCG (Bacillus Calmette-Guérin), a mitomycin és az epirubicin.[2.3] Ritkábban alkalmazzák a gemcitabint és a valrubicint. Az előbbi kevésbé hatásos, ám kevesebb a mellékhatása is, az utóbbit akkor adják, ha a páciens nem reagált a BCG-re. A terápia, heti 1 instilláció mellett, általában 6 hétig tart, az ezt követő fenntartó terápia időtartama általában 1–2 év (amely során ritkábbak az instillációk), ami a kórkép függvénye. Közvetlenül a hólyag transzuretrális reszekcióját követően adott egyetlen instilláció csökkenti az ismételt kialakulás esélyét.[4]
Elméletileg, előnyös volna a (helyi) kemoterápiás kezelést UroDapterrel végezni, mivel így a drog egyben a húgycsőre is hatna – ami megakadályozhatná a tumoros sejtek neo-implantációját. További vizsgálatok szükségesek annak biztos megítélésére, hogy biztonságosan alkalmazható-e az UroDapter® a felületes hólyagrák kiújulásának megelőzésére.
Férfi páciensek esetében egy további problémára is fel kell hívni a figyelmet. Ha a húgycsőbeli nyomás magas, az alkalmazott kemoterápiás szer bejuthat az ondóvezetékbe, az ondóhólyagba, esetleg a mellékherébe is. Hogy mindez mekkora kockázatot jelent az egyes drogok esetében, annak meghatározására további klinikai vizsgálatok szükségesek. Másfelől, női pácienseknél az UroDapter® alkalmazhatónak tűnik, hiszen a nyilvánvaló anatómiai különbségek miatt e problémák nem állnak fenn.